2012. november 15., csütörtök

kókuszzsír

Amely két évig nem írtam ide, azóta rászoktam a kókuszzsírra, ami teljesen paleo és csak ajánlani tudom!:)  mostanána készülök kipróbálni a himalája sót is.

spenótos omlett

friss spenótlevélből a legfinomabb, de természetesen a fagyasztottal i működik. A spenótleveleket alaposan megmossuk, lobogó, sós vízbe dobjuk, majd 10 mp múltán szűrőkanállal kihalásszuk és lecsepegtetjük. igény szerint össze lehet szecskázni, majd kókuszzsíron fokhagymát pirítunk, erre dobjuk a lecsepegtetett( szecskázott) spenótlevelet, átkeverjük és nyakon öntjük 2-3 felvert tojással.


Ha a fokhagyma mellé némi lazachúst is teszünk, még mennyeibb lesz az étek! :)


2010. november 12., péntek

2010.11.12. - napinyamm, gesztenyés muffin

Már megint egy saját találmány. És ez is ehető...hiába....konyhagén vagyok.

három tojás három bő ek. cukorral, vagy ennek megfelelő édesítővel alaposan, habosra kikever. Hozzáadagol 25dkg túrót. Ha van olyan szerencsénk, hogy a Tacskóban, vagy a Kórában nagyonsovány* túróhoz jutunk, az a legjobb. Ha ezt is kikevertük, akkor hozzáajuk a gesztenyemasszát, ez is 25 dekányi, vagyis egy csomag. Hozzája egy marék mazsola és három bő evőkanál liszt, fél csomi sütőporral.
Nomármost, mivel nem volt szerencsém mostanában Tacskóban járni, ezért csak szimpla sovány túró volt itthon. Ez szárazabb, ezért muszáj volt a keveréket lazítani, ehhez cca. egy decinyi barackos joghurtot használtam. Az ízén nem érződött a barack :)) A joghurtos közjáték kiküszöbölhető, a már említett nagyon sovány túróval :))

muffinforma, 180C, 20-25 perc.

nyamm :)

fotó már nem készülhetett, mert nem élt addig az egész adag

* olyan az állaga, mint a mascarponéé, csak nem zsírosan krémes. Egyszerűen tejfehérjekrém. ( zsír% 0,1-0,2)

2010. november 11., csütörtök

2010.11.11. - retrós paleoríkató

Mert annyira vágytam a mustár ízére, ami adta a retro hamburger élményt. Igen, azt a puffancs-zsömlés, sok globus mustárral és globus kecsappal telenyomott, vöröshagymás, kígyóubis változatot. Valójában tök mindegy, mit tsznek bele, mert a mustár-kecsap-hagyma kombó tökéletese lefed mindennémű más ízt. Ebből a megfontolásból született az alábbi étek, ami nagyon is bejön, így lejegyzetelem az utókornak:

egy brokkoliszár hámozva( maradvány) egy kellemes darab póréhagyma, egy szép szál zukkíni és két jóképű paprika, piros színű, mert szeretem, ha a kajám is színes.
 A hagymát és a brokkoliszárat egy szerény kis szeletke vajon megpirítom, majd ráteszem a többi hozzávalót, összeforgatom nagy lángon és hozzákeverek 1 ek mustárt egy ek. kecsappal. Annyi időre még összeforrósodik. És finom! :D:D:D:D:D  mármint nekem :D:D:D

2010. október 19., kedd

2010.10.19. - megalkottam a paleolit linzert!

Saját találmány, ha nem ízlene(ami kizárt), akkor engem lehet szidni. Figyelem: NEM az a túlédes, ragacsos, cukorízű édesség!

stáblista:

10dkg kókuszreszelék
10 dkg darált mandula
8 dkg vaj - na ez nem paleo összetevő, de aki überpaleo akar lenni a növelje a mandula arányát és tegyen hozzá plusz két tojássárgáját.Vagy hármat.
5 dkg méz
egy tojás
kk. sütőpor

fél narancs reszelt héja
mokkáskanálnyi fahéj

a fenti összetevőkből homogénmasszát gyúrunk, majd meggömbölygetjük és a hűtőbe tesszük. Az idő rövidsége miatt nálam csak egy órányit pihent, de nyugodtan lehet többet is, hogy ne legyen túl ragadós a tészta.
Ha kész, kinyújtom cca. (szűk) ujjnyi vastagra, érdemes alá-mandulázni,( de szerintem lisztből is beleférhet ennyi, amennyi a ragadás-prevenció miatt kell.)
Majd ízlés szerinti formákra szaggatjuk és 180C-n, nálam (villanysütő) szűk 20 perc alatt lett kész.

Yummmmmi!!! :))

2010. október 15., péntek

2010.10.15. - padlizsán-kémes

mert a padlizsánért minden formában odavagyok :) Ezt most megsütöttem egészben, fóliába csomagolva, a sütőben. Mikor alaposan megpuhult, porcelán edénykébe kapartam fakanállal a belsejét, pici só, soook fokhagyma, csiper fehérbors és alaposan kikevertem. Ínyencebbeknek a juhtúróval keverését ajánlom és töltsék bele paprikába, lehetőleg kápiába! Ezek után felcsíkoztam a dizájn kedvéért egy zsenge zukkínit és egy kápia paprikát, a csíkokat oreganóztam és sóztam, majd nyakon öntöttem 2 tojásfehérjével és csak addig sütöttem, még a tojás megsült. Erre a lepénykére tettem a padlizsánkrémet és jóízűen befalatoztam :)

2010. október 14., csütörtök

2010.10.14 - punk káposzta.

Valójában írhatnám, hogy zöldségcsíkok szójaszósszal, de nem egészen :)Volt nekem egy kecském kedvenc ételem húsevő koromban. Ez azzal kezdődött, hogy csirkemell csíkokat a felhasználás előtt minimum egy de inkább két-három nappal pácba köll tenni az alábbiak szerint: kb centi vastag csikok a husiból, reája méz + szójaszósz 1:1. időnként megkeverni, vagy forgatni és hűtőben tárolni. A felhasználás napján forró olivaolajon oldalanként 1-1 percig sütni, erős lángon. Ha kész, a visszamaradt sötét, olajos lében kedvenc, de nem túl karakteres (mint pl. a káposzta, vagy a zeller) zöldségeinket szintén csíkokra szelve átforgatni, épp csak megkapja a szélét a forróság. Ha csípősen szeretjük, akkor fokhagynmával és/vagy borssal és/vagy chilivel lehet még keverni. Ez leszen a köret. Hihhetetlen jó étek és épp csak annyira édeskés, hogy pikáns és ne cukrászdai fílingje legyen. Nos, én a húst ugye kihagytam( így a pácolást is) Tehát fokhagymás-vajas alapon megsütöttem a káposztát, főtt tojásfehérjét, répát, zukkínit és paprikát, nyakonöntve a szósszal. És így is tök jó :)) Bár a színe talán kicsit bizarr.. :)